top of page

Üdvözöljük a Poligon Építőipari és Kereskedelmi Kft. honlapján!

Canva - Yellow and Black Heavy Equipment
dupla.png
Home: Image

BEFEJEZŐDÖTT A POLIGON KFT. TELEPHELYFEJLESZTÉSI PROJEKTJE

A projekt a magyar állam támogatásával valósult meg


A Poligon Építőipari és Kereskedelmi Kft. 49,23 millió forint hazai támogatást nyert telephelyének felújítására. A beruházás Pest megye Területfejlesztési Programja keretében a Pest megyei fejlesztési előirányzatból valósult meg.


A Támogató a PM_KKVTELEP_2018 pályázati kiírásának célja a Mikro-, kis- és középvállalkozások telephely-feltételeinek javítása volt Pest megye területén.

A POLIGON Kft. a Déryné utcai székhelyét modernizálta, energetikai szempontú felújítását hajtotta végre.   

A cég a támogatásból és saját erőből négy épületet újított fel, melynek során hőszigetelést kapott a tetőszerkezet és a homlokzat, kicserélték a nyílászárókat és kondenzációs kazánokat építettek be.

A beruházás átfogó célja egy korszerűbb működési környezet kialakítása, a munkahelyi környezet javításával a munkavállalók és az ügyfelek elégedettségének növelése, az energiaköltség csökkentése, a környezet kímélése.


A projekt 2020. 03. 01 – 2020. 09. 30. között valósult meg.

Támogató: Pénzügyminisztérium

Megvalósítás helye: 2360 Gyál, Déryné u. 1.

A projekt azonosítószáma: PM_KKVTELEP_2018//66

Home: Testimonial
Képernyőfotó 2020-10-04 - 21.58.27.pn
Home: Image
Home: Pro Gallery

Projekt összefoglaló

Támogató neve: Pénzügyminisztérium

Kedvezményezett neve: POLIGON Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Projekt címe: Épületenergetikai fejlesztési munkálatok a Poligon Kft.-nél

Támogatási szerződés szerinti támogatási összeg: 49,23 MFt.


A POLIGON Építőipari és Kereskedelmi KFT. sikeres pályázatot nyújtott be PM_KKVTELEP_2018 kódszámú, "Mikro-, kis- és középvállalkozások telephely-feltételeinek javítása Pest megye területén" című pályázati felhívásra, mely keretében 49,23 millió ft vissza nem térítendő támogatási összegben részesült.


A POLIGON Kft. 1991-ben alakult családi vállalkozás, melynek székhelye megalakulása óta Gyálon található.

Fő tevékenységünk folyadék szállítására szolgáló közmű építése, továbbá a tevékenységhez kapcsolódó terület-előkészítési és földmunkák elvégzése.

Fejlődésünket ebben a projektben a Déryné utcai székhelyünk modernizálásával, energetikai szempontú felújításával szeretnénk elősegíteni. 

Cégünk a támogatásból és saját erőből négy épületet fejleszt. Ennek során hőszigetelést kap a tetőszerkezet és a homlokzat, kicseréljük a nyílászárókat és kondenzációs kazánokat építünk be.

A Poligon Kft. 2020.02.27-én szerződést kötött egy kivitelező helyi céggel.

Kivitelező: HIDI-TOP Kft. (2360 Gyál, Madách u. 2.)

A felújítási munkák 2020.03. 26–án kezdődtek meg, jelenleg is tartanak, 25 %-os készültségi szinten állnak.


A beruházás átfogó célja a tevékenységünk működési környezetének jobb állapotba hozása, a munkahelyi környezet javításával a munkavállalók és az ügyfelek elégedettségének növelése, az energiaköltség csökkentése, a környezet kímélése.


A projekt befejezésének tervezett időpontja: 2020. 09. 30.

Megvalósítás helye: 2360 Gyál, Déryné u. 1., 4681 hrsz.

Támogatási szerződés száma: PM_KKVTELEP_2018/66

Home: Testimonial
Képernyőfotó 2020-04-30 - 23.06.26.pn
Home: Testimonial

Projekt összefoglaló


Támogató neve: Pénzügyminisztérium

Kedvezményezett neve: POLIGON Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Projekt címe: Versenyképesség növelése új Komatsu WB97S-8 típusú kotrórakodó beszerzésével a Poligon Kft-nél

Támogatási szerződés szerinti támogatási összeg: 13,15 MFt.


A POLIGON Építőipari és Kereskedelmi KFT. sikeres pályázatot nyújtott be a „Mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatása megye területén” című pályázati felhívásra, mely keretében 13,15 millió ft vissza nem térítendő támogatási összegben részesült.


Fő tevékenységünk folyadék szállítására szolgáló közmű építése, továbbá a tevékenységhez kapcsolódó terület előkészítése, földmunkák elvégzése.


A folyamatosan növekvő megrendelések miatt a jelenlegi gépparkunk 100%-os kapacitással működik, ezért szükséges a kapacitásbővítést eredményező új munkagép beszerzése. Versenyképességünket egy Komatsu WB97S-8 típusú kotró-rakodó gép beszerzésével növeljük.  


Az új géppel újabb megrendelői igények kielégítésére leszünk képesek, a szolgáltatás színvonala, mennyisége és ügyfeleink száma is növekedni fog. A projekt megvalósításával társaságunk növekedési és foglalkoztatási potenciálja javul, gazdasági teljesítményünk erősödik, alkalmazotti létszámunk növekszik. 



A projekt befejezésének tervezett időpontja: 2019. 06. 20.

Megvalósítás helye: 2360 Gyál, Déryné u. 1., 4681 hrsz.

Támogatási szerződés száma: PM_KKVESZKOZ_2017/171

Home: Testimonial
Képernyőfotó 2019-03-27 - 20.51.59.png
Home: Testimonial

Rólunk

Cégünk 1991-ben alakult, azzal a szándékkal, hogy tisztességes üzleti feltételek mellett, megbízható szolgáltatás nyújtással álljon partnerei rendelkezésére. 
A "poligon" sokszöget jelent, ezzel is jelezvén tevékenységünk sokoldalúságát. Az eredményes munkavégzés érdekében az elgondolástól az átadásig megvalósítjuk a lebonyolítás összes feladatát.

Commercial-Excavation-in-Bellingham-2048x1367.jpeg
Home: About

Szolgáltatásaink

Kiemelt tevékenységeink

Image by Leroy Evans

Utak, járdák építése, régiek felújítása

Choose-A-Builder-select.jpeg

Parkok, terek, parkolók tervezése, kivitelezése

Street cleaners

Közterületek karbantartása

katyuzas2.jpeg

Közművek építése

Home: Services

Cégünkről részletesen

A Poligon Kft. 1991-ben alakult, 100%-os magántulajdon.

Cégünk az elmúlt időszakban főleg mélyépítés területén tevékenykedett. Részt vettünk a magyarországi földgáz programban:

  • Szomolya

  • Verpelét

  • Kerecsend

településeken mintegy 42.000 fm gázvezetéket építettünk és 2700 lakóingatlant kötöttünk a rendszerre.

 

Hírközlési rendszer megépítésében:

  • Nagyvenyim

  • Bajna

  • Csolnok

  • Gyál

  • Felsőpakony

 

Befektetéseink közé tartozik Nagykáta területén mintegy 11.000 m2-es piac rekonstrukciója. Ezen belül megvalósult a víz, gáz, csapadékvíz, szennyvíz, elektromos hálózatok teljes újjáépítése, valamint 1.200 m2 fedett tér megépítése és 11.000 m2 viacolor burkolat készítése.

 

Részvétel további ipari parkok megvalósulásában:

Gyál, Autóker Logisztikai Kft.  Iparterületének fejlesztése:

 

Vízellátás: D 110, D 90 mm átmérőjű nyomócsövek
                  szerelése elektrofitting kötésekkel (1550 fm),
                  valamint tűzcsapok elhelyezése a hozzájuk
                  tartozó összes szerelvénnyel.

 

Szennyvízcsatornázás: DN 160, DN 200  KG PVC csatornacső
                                     fektetése 970 fm,  a hozzátartozó tisztító
                                     aknákkal és átemelővel.

                                      községek hálózatának kivitelezését.

 

 

Ebből: - optikai kábelépítés:                        14.700 fm

- nagyobb egységű rézkábel:                       93.000 fm

- kisebb egységű rézkábel:                           217.000 fm

- állomás kiépítése:                                        6.250 db

- kapcsoló rendszer megépítése:                 4 db

Cégünk 1998-tól kapcsolódott be a szennyvízhálózat építésbe, ennek keretében folytattunk kivitelezési munkákat az alábbi településeken:

 

  • Gyál, Vecsés, Abony, Üllő

  • Tarnalelesz, Szigetcsép, Szigetújfalu

  • Nagykáta, Szeged, Cegléd

  • Kisnémedi, Tóalmás, Szigetszentmiklós

  • Szentendre, Budapest XVIII. kerület

 

Gerinc vezetéket:                                           51.500 fm

Lakossági bekötő vezetéket:                         37.500 fm

Bekötött ingatlanok:                                       4.835 db

 

Út és járdaépítési munkáink során: 

  • Budapest

  • Gyál

  • Abony

  • Csévharaszt

  • Nagykáta

  • Kőröstetétlen

településeken épültek új utak, járdák, parkok.

 

Ipari parkok megvalósulásában: a Takenaka Kft. alvállalkozójaként vettünk részt:

  • Nagykáta Ipari Park (Clarion)

  • Újhartyán Ipari Park (Mitsubishi)

 

Cégünk kivitelezésében valósult meg:

  • csapadékvíz elvezetés

  • szennyvíz elvezetés

  • ivóvízhálózat

  • gázellátás

  • távhővezeték kiépítése és szakhatósági átadásuk

  • bevezető utak

  • belső utak, járdák

  • térburkolat, parkosítás

Befektetéseink közé tartozik Nagykáta területén mintegy 11.000 m2-es piac rekonstrukciója. Ezen belül megvalósult a víz, gáz, csapadékvíz, szennyvíz, elektromos hálózatok teljes újjáépítése, valamint 1.200 m2 fedett tér megépítése és 11.000 m2 viacolor burkolat készítése.

 

Részvétel további ipari parkok megvalósulásában:

 

Gyál, Autóker Logisztikai Kft.  Iparterületének fejlesztése:

 

Vízellátás:  D 110, D 90 mm átmérőjű nyomócsövek
                  szerelése elektrofitting kötésekkel (1550 fm),
                  valamint tűzcsapok elhelyezése a hozzájuk
                  tartozó összes szerelvénnyel.

 

Inter-VM Kft.  Logisztikai központjának és gépjármű-parkolójának kiépítése:

 

Térburkolás:     3500 m2 viacoloros  kamionparkoló, személyautó parkoló

                          és járda építése különböző viacolorból.

                          Aszfaltos kamionbejáró építése 150 m2.                                                     

Csapadékvíz elvezetés: NÁ 160, NÁ 200 mm-es KGPVC csőhálózat építése:                                        295 fm.

                                        Burkolt szikkasztó árok építése:                                                                          145 fm.

                                        Folyóka építése:                                                                                                    60 fm.

                                        Víznyelők építése olajfogókkal:                                                                            3 db.

 

 

Szennyvíz-, és csapadékvíz-elvezető rendszerek építése:

Cegléd Város Önkormányzata számára, a „Közép-Magyarországi Regionál Operatív Program” keretében „Belterületi csapadékvíz elvezetés és gyűjtés” építési munkái.

 

 

Csapadékvíz elvezetés:        TB 40/70/50 előre gyártott árokburkoló elemből és
                                              400 mm átmérőjű csőátereszből csapadékvíz elvezető
                                              rendszer építése: 1350 fm.

Szennyvízcsatornázás:          DN 160, DN 200  KG PVC csatornacső
                                               fektetése 970 fm,  a hozzátartozó tisztító
                                               aknákkal és átemelővel.

Kocsér község nyílt burkolt árkos csapadékvíz elvezetésének építése előre gyártott TB elemekből és csőátereszekből.

 

Gyöngyös Város Önkormányzata számára „Belterületi csapadékvíz elvezetés és gyűjtés” építési munkái.
                                                                       Nyílt csapadékcsatorna TB elemekből és zárt  csapadékcsatorna építése                                                                             D200-300 -as KGPVC csőből víznyelő-, és tisztítóaknákkal.
                                                                       A teljes útburkolat, járdák, kapubejárók helyreállítása.

Egerszalók belterületén zárt és nyílt csapadékvíz elvezetés építése MCS elemekből és  különböző átmérőjű csőátereszekből. /3600 fm./

Aszód és térsége szennyvízcsatorna építés és kivitelezés projekt keretében
 

Kisnémedi település teljes körű kivitelezése az útburkolat helyreállításával. 5500 fm szennyvízcsatorna építése az Önkormányzati és Kht- s utak végleges helyreállításával.

Budapest XVIII. ker. Alacskai út és Határ utca közötti tervezett

                                 139 db építési telekből álló lakóövezet elő közművesítése 

                                  keretében, 2300 fm szennyvízcsatorna építése, szennyvízátemelő

                                  telep kivitelezése.

 

Ivóvízhálózat kivitelezése:

                                   2654 fm D160 és D110 KPE nyomóvezetékből,                                 
                                  elektrofitting hegesztésekkel.
                                  Az FVM előírásainak megfelelő csomóponti kialakítások,
                                  házi bekötések építése (139 db) és tűzcsapok telepítése.

 

Szentendre: A Duna kanyar konzorcium keretén belül szennyvízcsatorna építése:  1650 fm.    

 

Margitsziget: A vizes világbajnoksághoz kapcsolódó közműépítési munkálatok: DN300 ÜPE szennyvízcsatorna és DN500 – DN700 ÜPE csapadékcsatorna építése.

 

Felsőpakony: 91 db építési telek elő közművesítése. Szennyvízcsatorna és ivóvíz hálózat.

TEK központ csatornarendszerének és vízhálózatának felújítása.

 

Budapest XIV. ker. Nagy Lajos Király úti villamos vasúti átjáró rendezésének kivitelezési munkái.

 

Zárt csapadékcsatorna és parkolók építése.

 

Bp. XVIII. ker. Evangélikus templom építésének, alapozási munkái.

 

OBO Bettermann Kft. területén Gabion támfal építése, valamint burkolt vízelvezető árok építése.

 

Vecsés 36 szobás hotel alapozási munkái.

 

Fót szennyvízcsatorna hálózatának bővítése 9,5 km.

 

Telki szennyvízcsatorna hálózatának bővítése 3,4 km.

 

TOYOTA/Lexus autóház Monor teljes közművesítési, térkövezési és parkosítási munkái.

Kerepes Szérűskert víz-, szennyvízcsatorna építése 470 m víz és 469 m szennyvíz.

 

Szigethalom szennyvízcsatorna hálózat bővítése 948 m.

 

Budapest Nagybani piac gépkocsi mosó, csapadékvíz elvezetés és térbeton készítés.

„PÉCS ÉS TÉRSÉGE SZENNYVÍZELVEZETÉSÉNEK FEJLESZTÉSE, CSATORNAHÁLÓZATÁNAK BŐVÍTÉSE” című projekt kapcsán Szalánta Község szennyvízelvezetése 16,8 km.

Pécs – Pogányi reptér szennyvízelvezetése 2,6 km.

Vecsés, külterület, 0174/77 hrsz. és 0174/84 hrsz. alatt nyilvántartott utcákban új, 813,5 fm ivóvízvezeték és 746 fm szennyvízcsatorna építése

Cégünk a fent említett tevékenységek végzéséhez megfelelő szakemberekkel, eszközökkel rendelkezik.

Cégünk a munkák elvégzéséhez az alábbi munkaerővel, eszközökkel és gépekkel rendelkezik:

- 4 fő szakmunkás, 4 fő segédmunkás

- 3 fő gépkezelő, 1 fő tgk. sofőr

- 1 fő felelős műszaki vezető

- 1 db Zeiss szintező műszer

- 2 db Sokkia szintező műszer

- 2 db Quante csőfektető lézerszintező műszer

- 1 db Leica talajradar beépített GPS -szel

- 3 db Komatsu homlokrakodó árokásó munkagép, 

  törőfejjel. (40-es; 60-as; 80-as; 45° -os, valamint árokprofil és rézsű kanalakkal rendelkezünk)

- 1 db Gehl kompakt rakodó gép

- 1 db MAN teherautó

- 4 db Toyota Hiace mikrobusz

- 1 db Volkswagen T5 kisteherautó

- 3 db Wacker döngölő gép

- 2 db padkahenger

- 1 db Lapvibrátor

- 2 db Aszfaltvágó gép

- 6 pár ATMB dúckeret

- 2 db 3 ágú minősített csipesz aknaelemek rakodásához.

- 3 db hitelesített emelőlánc dúckeretek mozgatásához

- 2 db talaj fúrógép 200-as 250-es fúrócsigákkal

- aggregátor, 2db búvárszivattyú, zagyszivattyú, Kangó nagyteljesítményű véső, fúrógép, továbbá megfelelő számú kézi szerszám.

 

Cégünknek semmilyen köztartozása nincsen.

Home: Privacy Policy

Kapcsolat

Gyál, Déryné u.1-3, 2360 Hungary

+3629340231

feature-3_edited.jpg
Home: Contact

©2019 by Poligon Kft.. Proudly created with Wix.com

bottom of page